Kopog a szemem. Korog a gyomrom. Összeesek az éhségtől. Muszáj ennem valami akármit. A testünk sokszor hisztizik törődésért, amikor épp teheti, és erre ok nélkül is adunk neki lehetőséget. Jóléti társadalomban élünk túlkényeztetve, elkényelmesedve. Nem igazán kell megerőltetnünk magunkat azért, hogy étel legyen az asztalon. Igen, pénzt kell keresni hozzá, de bármi, az életünkhöz szükséges és szükségtelen összetevőt be tudunk szerezni egyetlen helyről, tehát fizikailag nem nagyon kell megmozdulnunk semmilyen ellátásért. Még a sarki közértbe is autóval megyünk, ez a nagy igazság. És az általános közhely, hogy eltávolodtunk a természettől, a természetes életmódtól és testünk természetes működésének ismeretétől, attól a képességtől, hogy megérezzük és megértsük szervezetünk jelzéseit, igényeit.

Itt van például az éhségérzet, amitől falat kapar, aki diétázik. De hol vezet tévútra ez az érzés?

Az éhség és a szomjúság érzete nagyon hasonlít egymásra, olyannyira, hogy könnyű összekeverni őket. Ez az érzéskeverés alakíthatja ki azt a szokásunkat, amikor minimális folyadékbevitel mellett egész nap nassolunk. A folyadékhiány érzését nassolással oltjuk ki, amit egy ideig sikerül is kielégíteni, hiszen folyadékot azért minden étel tartalmaz. Azonban az emésztéshez önmagához is folyadék kell, így az érzés tovább fokozódik, kórossá ismételve ezzel az egész napos falatozást. Idővel persze jelentkezik az egyértelmű szomjúság érzés, hiszen a testünk azért figyelmetlenségünkkel szemben is dolgozik saját túléléséért. A baj csupán az, hogy amikor szomjasak vagyunk, akkor a szervezetünk már ki van száradva.

Figyeljünk arra, hogy igyunk! Amikor kielégítő étkezések mellett éhséget érzünk, gondoljuk át, milyen valós táplálékigénye lehet szervezetünknek, jöjjünk rá, hogy a rossz szokásból eredő nassoláson kívül mindent megadtunk már magunknak, kivéve a megfelelő folyadékmennyiséget, értelmezzük át ezt a percenkénti éhséget szomjúsággá és elégítsük ki vízigényünket.

Éhséget érezhetünk közvetlenül étkezés után is, ami azonban becsapós. Amikor eszünk, a gyomrunk tágul az elfogyasztott adagoknak megfelelően. Mi már túlvagyunk az utolsó falaton, de a gyomor még várakozik, hova tovább, és az egy falatnyi helyet jelent, ami kihasználásra vár.

Az evést tudni kell abbahagyni. Nekem például bevált ötletem, hogy evés közben pár falatonként behúzom a hasamat, amikor ez már nehézkesen sikerül, kényelmetlen, akkor van ott az utolsó falat ideje és abbahagyom az étkezést.

Gyomrunk normál esetben akkora, mint az öklünk. Amikor épp porciózzák nekünk az ételt, gondoljuk ezt át, hogy mekkora tágulásra is kényszerítjük vele a gyomrunkat, olcsóbb, mint a gyomorgyűrű. Sok ismerősömnek bevált például a bögrés diéta, amikor is akármit ehetünk, de étkezésenként csak akkora adagokat, amelyek beleférnek a kiválasztott két decis bögrénkbe és két étkezés között legalább három óra idő kell, hogy elteljen. Ezt majd kipróbálom én is.

Amikor pedig már felálltunk az asztaltól, szintén vár ránk egy éhség, ami az emésztési folyamatnak köszönhető, hiszen ürül a gyomrunk. Igyunk inkább! Ne terheljük túl a gyomrunkat azzal, hogy folyamatos feszült emésztő munkára fogjuk. Az sem jó, ha hagyjuk teljesen kiürülni, hogy önmagát eméssze. Meg kell találni a tartható középutat. A legjobb módszer a rendszeres étkezés kialakítása és betartása. Kinek három, kinek öt étkezés naponta, de ne sűrítsünk egyetlen étkezésbe egy napot. Étkezések között pedig igyunk. Ha a rendszeres, helyes étkezési szokásokat be tudjuk tartatni a gyerekünkkel, a kutyánkkal, macskánkkal, akkor magunkkal miért nem vagyunk ilyen figyelmesek?